Egy boldog nap
Baratnomet kisertem korhazba ma reggel. Nem volt onzetlen a josagom, baratnom lakotarsa egy megtestesult Adonisz, kinek szepseget imigyen volt alkalmam tovabb csodalni. A folyoso szuk. O eppen kijott a zuhanybol, szuk a folyoso nagyon, ugyhogy felrealltama konyhaajtoba, mosolygott nagyon, majd nekicsapodott a falnak.
Egy par oraval kesobb a hirhedt 29-es buszon pont rossz helyen zsufolodtam, sok valasztasom ugyan nem volt, de teny es valo hogy a leszallok utjaban voltam. Eppen a telefonon logtam es meg is jegyeztem anyanyelvemen, hogy:
- De jo, hogy mindenki nekem jon ezen a szajbakurt buszon.
Az egyik leszallo magyarul kert elnezest.
10 perccel kesobb, mar otthon megcsodaltam az uj ablakot a konyhaban, uj ajto is van, nagyon tuchtig, muanyag. Csakhogy az egyik lakotarsam panaszkodott, hogy nem lehet bezarni. En odaleptem, megvizslattam, mert tenyleg tul uj es pompas ahhoz hogy ne mukodjon, felhuztam hat a kilincset es bezartam. En vagyok a kinaiak napjanak a hose:).
Rule number one: be honest.
Sitting alone in my half room. The washing machine is out of order. My hole life seems to be out of order. I'm nearly 30. Not even two months to go. Where am I? What did I achieve? What are my goals? I wanted to be an actor. I'm not. I wanted to be a writer. I'm not. I wanted to be a photographer. In progress? Ok. The picture is still vivid. I live in London, I've got a job. I learned to speak pretty well, I've got some friends. I've got my sister, my family a bit far but i can still feel their love. What's my problem? One friend said I was constantly complaining. True. And I don't even have a real problem. Hopefully true.
So?