alexandrin

Jut eszembe, ma van a szülinapom!!!!!

A június jól kimaradt. Pedig végre megérkezett Viktor. Már több hete itthon van. Azt mondta, hogy nem költözik vissza hozzám, mert tendenciózusan fölényes voltam vele. Ehhez képest kb minden második este nálam alszik. AMi persze nem baj, igen, én örülök neki a legjobban, de miért, á mindegy, hogy miért. Azt csinál továbbra is, amit akar.

 

Kicsattan a biogépből a szellem, már napok óta folyamatosan mosolygok, a világ megnyílikés nagyon nehezen tudok most arra koncentrálni, hogy legyen délután is adás, mert a show must go on.

Megkaptam a leveledet. Álomvilágban éltem. Egyedül. Nincs mese, nincs álom. Az érzéseim soha nem fognak viszonzásra találni. Az a Viktor, akit én szeretek, illetve szeretnék, nem is létezik.

MARCUS Tegnap találkoztam vele a Moszkván. Semmi sem változik. Marci is ugyanaz, sőt azt is megbeszéltük, hogy már mind a ketten szédülünk a lét spirális szerkezetétől, és hogy úgy változik minden, hogy nem változik semmi.

BODÓ-SÉRA ROLAND Ő egy biztonsági őr a Camponában. Tegnap vele mentem moziba. Elefánt. Ahhoz képest, hogy csak 81 perc volt a film, mintha minimum két órát ültem volna a moziban. Két srác mindenféle gát nélkül mészárolta le tanárait, iskolatársait. Ezek után, amikor gáláns mozipartnerem hazakísért, felmerült bennem, hogy nem is tudok róla semmit. Mi van, ha neki sincsenek gátlásai, és egész véletlenül egy brutális kéjgyilkos pszichopatával mentem el moziba, kísér haza éppen.

ELENGEDNI Nem jó ez így. Gyakorlatilag nincs is köztünk semmi, és én mégis úgy függök tőle, mintha. Nem baj. Én örülök, hogy megszerettem. És sajnálom, ha szarházi módon viselkedtem. Nem csak vele. Nem akarok szar fej lenni. El kell engednem. Vicces, hogy éppen akkor gondolkodom erről, amikor 1000 Km távolságban van. Úgy tűnik a fizikális táv nem hozta meg az érzelmi szabadulást. Lakótárs. Gyűlölöm, hogy ennyire szeretem. Ez nem egészséges. Még csak húsz éves, könyörgöm, hát mi a fenét akarhatok egy olyan embertől, aki még ki sem alakult tulajdonképpen? És hát néha talán a saját önző érdekeimet is figyelembe kellene vennem. Nem úgy működik a kapcsolatunk, ahogy én szeretném, tehát ki kell szállnom. Ha sokat hajtogatom, én is el fogom hinni? Nehéz, nagyon nehéz. Vajon Viktor is olvasni fogja ezeket a sorokat? Tökmindegy. A vívódásom részletei biztos szórakoztatni fogják, legalább neki szereztem egy pár kellemes pillanatot. Mielőtt félreértené(d Viktor), nem fölényeskedem mostan, hanem vívódom kegyetlenül. Nem őt akarom bántani, hanem magammal akarom megbeszélni. Mindegy. Majd csak.

A POFON Kiadom magam. Elmondok mindent őszintén, ami csak eszembe jut. És ekkor akkora pofont kapok a messzi embertől, amekkorát nem vártam. Eddig sem volt kiabálástól és egyéb finomságoktól mentes a kapcsolatunk, de ez most fáj. Nagyon fáj, ha a költőt akarom idézni. Ha hazajön, nem akar velem lakni. Merthogy fölényes, mi több tendenciózusan, tehát az egzakt fölényeskedő voltam vele. Én próbálok kutatni az emlékeim között, de lehet, hogy Viktor komplexusos inkább? Ezt VP mondta:). Lovas sportpló nem bukik ekkorát. Faszom.  

NIX ÍMÉL Várom, hogy ímél érkezzen. De nem jön. Nem vagy képes letenni a segged egy internetkávézóban. Monológot tudok így folytatni csak. Nem jön levél. Leszarod, mi? Persze. Te mentél el, te hagytál itt mindent és mindenkit, és leszarod, hogy mi van. Hát jól van. Mármint nincs, de mit lehet tenni. A hisztinek nincs értelme. Amúgy sem egy hatásos eszköz akaratom érvényesítésére, ha itt vagy, de így aztán végképp semmi értelme. Marad a várakozás, és a halovány remény, hogy egyszer csak visszaesz a fene Budapestre.

ELMONDOM MINDENKINEK Nagyon feldúlt ez a pletyka eset. Forrong bennem az indulat. Megpróbáltam felhívni hosszú útra indult lakótársamat, de nem vette fel. Nem tudom kidühöngeni magam. Kinek mondjam el? (Már megint pletykálni akarok...:)

SZÓCSŐ EFFEKTUS Ezem van a felelős szerkesztőm szerint. Jobban esett volna, ha pletykás vén banyának nevez. Fennkölt igazán. Úgy tud lecseszni, hogy első hallásra nem is biztos, hogy negatív tartalmú közlésnek tűnik, amit mond. Pletykás vagyok, nincs mese. Ferdített formában adtam tovább, amit nem is nekem mondott. Miért mond oylat publikus közegben, ami nem tartozik senki másra? És még csodálkozik. 

Egész héten dolgozni fogok. Jó nekem. 16500. Reggel 6 felkelés, Szemafor etetése. Déli Pályaudvar. Csövik. Ismerős csövik. Posztmodern létszituáció. A lakóhely hiánya akkor is meglátszik, ha naponta van módjuk tisztálkodni. Sőt, akkor is, ha van hol lakniuk. Zsoltika a legjobb példa. Mind jellemben, mind kinézetben egyre durvább formát ölt. Most ugyan az apjánál lakik, de ha ő kidobja, mihez fog kezdeni.

 

A tegnapi leállás miatt elveszett egy bejegyzésem. Éppen a munkámból eredő morális problémákat feszegettem, de most nincs kedvem rekreálni a szöveget.

Tegnap délután Svéddel begombázva rohangásztunk a városban, mint két hülyegyerek. Cselekedeteink kissé koordinálatlanná váltak. Olyan felszabadult voltam, mint egy ötéves kisgyerek. Azt is hallottam, amit a körút túlfelén suttogtak.

 

Voltam Zsámbékon, Orsiéknál. Azt hiszem túlzott elvárásaim voltak velük kapcsolatban. Nem történt semmi negatív, de nagyon pozitív sem. Orsi dögfáradt volt, még ottlétünk ideje alatt bealudt. Kedvesek. És Orsi ráadásul jó is. Olyan édes. Olyan helyénvaló. Remélem megmarad ilyen gömbölydednek, és jókedélyűnek.

 

Idézet Garaczitól: Lehet valakit kívánni 1000 Km távolságból? Lófaszt. A kívánás húsz centi.

Elmentél, és egy rohadék ímél cím sincs, amin utolérhetnélek. Realtime. Vajon olvasod ezt az oldalt? Merre jársz? Mit csinálsz? <önzés>Gondolsz közben rám is?</önzés> Ha igen, akkor legyél tekintettel a hisztériámra, és ÍRJ EGY ÍMÉLT!!!

Dolgozom éppen. Ilyen sem volt még, mindenki bent van. Teltház. (Ez csak hét betű, nem jó:)

Annyi minden történik. Az emberek csak jönnek, jönnek, mindenki mondja a magáét, én pedig próbálok szűrni. Nélküled ez is nehezebb lett. Benned, az értékítéleteben megbíztam. Egy kapaszkodóval kevesebb. Szédülök. Az információáradat hullámai összecsapnak a fejem fölött. S.O.S.

Élsz még egyáltalán? 

 

Akár hiszed, akár nem, az történik, amit én akarok.

 

A megfelelő időben, a megfelelő helyen, egy alkalmas pillanat, fülön csípett varázs.

 

Ha racionálisan, a társadalom által elfogadott és rám erőszakolni kívánt kategóriákban gondolkodom, piti tolvaj, szétcsúszott és pontatlan, dezilluzionált, erkölcstelen, kábítószeres, paranoid és mániás depressziós vagyok aki vagyok, létezésem minimum illegitim és káros.   

 

Ha valaki így akar tekinteni rám, és a szaros kis életemre, tessék, csak nyugodtan, mindenki úgy gondol rám, ahogyan csak akar, igaza van.

 

Sodródom. Kommunává oldott létezésben csúszkál a módosult tudatom, szabad vagyok. Az önalkotás szabadsága, rút kiskacsa esetlen bábtestében, tágra nyílt szemekkel, puha érintéssekkel simulva a közösségbe, hogy együtt tudjak élni leginkább saját kívülállásommal.

 

Az igazi család, ami az enyém, a tiéd is, csak így lehet mindent odaadni, kérés nélkül, emberből vagy te is, felébredt az ősi kíváncsiság, milyen lehet az érintése a másik, lassan köréd fonódó testnek, az érzékek eltompították a racionalitás utolsó fáradt próbálkozását, a kezeim között és a számban az enyém vagy, idegenként, jóbarát, itt és most lehunyt szemekkel és tágra zárt érzékekkel csak a te rezgéseidre rezonálok, és közben elhányom magam, olyan nyálasra sikeredett ez a szöveg, pedig nem a nyál, sem egyéb testnedvek, nem a játékos testek, nem, a szerelem hiánya, az önzés kivetítése, a távolság üveggyöngyjátéka az együttlétünk.

 

Nagyon szeretlek.